Vásárlási feltételek
A termékek mellett keresse az ajándék és akció feliratokat, illetve mindig figyelmesen olvassa el a termékek leírását a leszállított tartozékokkal együtt, és a szállítási információkat!
A webáruházunkban megtalálható termékek képei minden esetben illusztrációk, eltérések előfordulhatnak!
Átvételtől számított 14 napon belül lehetőség van elállni a vásárlástól, amennyiben fogyasztóként (magánszemélyként) lett megvásárolva, illetve ha az adott termék nem nyerte el a tetszését, nem lett használva / kipróbálva és továbbértékesíthető állapotban van. Ez esetben a vevőnek a saját költségén kell visszajuttatnia a gépet hozzánk, ugyanakkor előfordulhat, hogy Kollégáink egyénileg bírálják el a lemondást.
Elállást szintén írásban kell jelezni, e-mailen keresztül, rendelésszámra hivatkozva. Nyilatkozat sablonunkat lejjebb görgetve találja.
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltak alapján, az oldalunkon vásárló fogyasztók a termék(ek) átvételét követő 14 naptári napon belül jogosultak indoklás nélkül elállni a vásárlási szerződéstől. Ha a fogyasztó elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű írásos nyilatkozatát köteles eljuttatni választása szerint postán, telefaxon vagy e-mailben az alábbi címek egyikére: 2151. Fót, Galamb József u. 1. vagy +36 27 359-947 vagy info@timarszerszam.hu. Fogyasztóként határidőben akkor gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha az áru - a megrendelés több részletben történő teljesítése esetében az utoljára átadott áru - átvételét követő 14 naptári napon belül elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.
Címzett: Timár Vaskereskedelmi Kft. 2151. Fót, Galamb József u. 1.
Telefax: +36 27 359-347
E-mail: info@timarszerszam.hu
Alulírott(ak), kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék(ek) adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja / átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):
Webes megrendelés esetén rendelésazonosító:
Kelt:
Ha a fogyasztó eláll online kereskedővel kötött szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszajuttatni a vállalkozásnak. A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás ezt át nem vállalja.
Ha a fogyasztó eláll az e-kereskedelemben kötött szerződéstől, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a fogyasztó által vételárként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.
Ezek mellett a vásárlóknak tudniuk kell, hogy az elállási határidő alatt a termék tényleges használata miatti (tehát nem a kipróbálás miatti) értékcsökkenést meg kell téríteniük az eladó részére.
Amennyiben nem természetes személyként vásárolt, mint például Bt. Kft. EV., úgy Önt nem illetik megy a fogyasztóvédelmi előírások, mint elállási jog.
Cégünk törekszik a rugalmasságra, probléma esetén vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal, törekszünk a legmegfelelőbb opciót biztosítani.